A kulturális kompetencia és a kulturális alázat (olvasmány)

A résztvevőktől azt várjuk, hogy tudatosabbá váljanak az LMBTQI+ emberre irányuló elképzeléseikkel, előítéleteikkel és feltételezéseikkel, illetve saját szolgáltatásaik, viselkedésük és módszereik inkluzivitásával kapcsolatban. Az inkluzivitás nem puszta adalék; az inkluzív gyakorlat kialakítása nem arról szól, hogy bizonyos készségeket és módszereket hozzáadunk a meglevőkhöz, hogy befogadóbbak legyünk. Számos mentálhigiénés szakembernek újra kell értékelnie a praxisa alapjául szolgáló feltételezéseket, az újfajta gondolkodást és készségeket pedig minden szakmai tevékenységébe be kell építenie – az olyan kliensekkel is, akiknek identitása kevesebb kihívást jelent. 

Számos olyan modellt ismertetünk, amelyek segítik a kritikus gondolkodást és a mentális egészség együttműködésen alapuló, inkluzívabb megközelítését. Minden ilyen keret hasznos lehet, azonban hátrányaik is vannak és nem kellő odafigyeléssel alkalmazva nem feltétlenül vezetnek ideális eredményre.

• Kulturális kompetencia: ez a megközelítés a szociális és ápolói munka területéről származik. A kulturális kompetencia „kongruens viselkedések, attitűdök és gyakorlatok egy rendszeren, intézményen vagy szakmai csoporton belül, amely lehetővé teszi a hatékony működést interkulturális helyzetekben”. A kulturális kompetencia alaptézise, hogy a szakembereknek ismerniük kell azoknak az embereknek a kulturális normáit és kereteit, akikkel dolgoznak. Kellő reflexió nélkül azonban ez könnyen általánosításokhoz és a „mi/ők” „normális/más” gondolkodásmód fenntartásához vezethet. 
• Kulturális alázat: A kulturális alázat fogalmát Melanie Tervalon és Jann Murray-Garcia alkotta meg 1998-ban az egészségügyben található egyenlőtlenségek kezelésére. A kulturális alázat abban fejleszti tovább a kulturális kompetencia fogalmát, hogy egy életre szóló elköteleződést feltételez az önreflexió, tudatosság és a hatalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítése iránt. Ez a keret nem az egészségügyi dolgozó szakértelmét helyezi a középpontba, hanem a klienseket és a szolgáltatás használóit tekinti szakértőknek a saját életüket illetően. Megfelelő átgondolás nélkül alkalmazva ezzel a megközelítéssel a kliensekre terheljük rá annak a feladatát és felelősségét, hogy „kiképezzék” a mentálhigiénés szakembert.