LMBTQI+ diákokkal szembeni diszkrimináció és iskolai erőszak (olvasmány)

A kamaszkor viharos időszaka számos kihívást rejteget, különösen az identitás fejlődése szempontjából, és egyes diákoknak nagyon nehéz lehet. Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy az LMBTQI+ diákoknak különösen problémás ez az időszak. Mivel heteronormatív és cisznormatív társadalomban élünk, egy fiatalnak nehéz lehet feldolgozni azt, hogy a saját neméhez vonzódik.  Az LMBTQI+ fiatalok számára ugyanúgy stresszel és szorongással teli folyamat felnőni, mint minden más kamasznak, de nekik még egy olyan identitás elfogadásával is meg kell küzdeniük, amelyhez erős stigma, társadalmi kirekesztés és egyéb negatív jelenségek társulnak. Még a kamaszkor szokásos folyamatai, mint a barátkozás, randevúzás és párkapcsolatok kialakítása, is másképp néznek ki náluk, mint heteroszexuális és cisznemű társaiknál. A barátkozás során folyamatos küzdelem, hogy a fiatal egyrészt titkolni próbálja személyiségének egy jelentős részét, hogy elkerülje a megítélést, elhagyatást és kirekesztést, ugyanakkor vágyik arra, hogy életének minden részét megossza a barátaival. Mivel az azonos nemű kapcsolatokat általában erkölcstelennek és abnormálisnak tekintik, az LMBTQI+ serdülők gyakran titokban kénytelenek felfedezni szexualitásukat. Emiatt viszont negatívan, „mocskosnak” ítélik meg önmagukat és szexualitásukat. 

A belső zavarodottság és küzdelem mellett sok LMBTQI+ fiatalnak külső harcokat is kell vívnia. A kutatások tanúsága szerint az LMBTQI+ diákoknál aránytalanul nagy a megbélyegzés és kirekesztés kockázata az iskolai közegben; például ijesztő mértékben éri őket iskolai erőszak (bullying), zaklatás és sértő nyelvhasználat (Harris Interactive & GLSEN, 2005; Kosciw et al., 2014, idézi Kull, Kosciw et. al. 2017). A bizonyítékok szerint az LMBT identitású diákok háromszor olyan gyakran válnak iskolai erőszak áldozataivá, mint az átlag. Ennek leggyakoribb formája a verbális erőszak: ugratás, gúnyolódás, sértő szavak használata, sértő viccek, pletykák terjesztése valakinek a szexuális irányultságáról és/vagy nemi identitásáról és a „buzizás”. A homo/bi/transzfób erőszak egyéb formái többek között: 

• Nonverbális erőszak: sértő kézmozdulatok, mimika vagy testbeszéd 
• A személy kiközösítése vélt vagy valós szexuális irányultsága és/vagy nemi identitása miatt 
• A diák eltiltása bizonyos iskolai tevékenységektől
• A diák tulajdonának ellopása vagy megrongálása
• Cyberbullying: emailben, közösségi médiában, csetcsoportokban, mobiltelefonon stb. történő zaklatás 
• a személy „outolása” a beleegyezése nélkül vagy azzal való zsarolás vagy fenyegetőzés, hogy feltárják LMBTQI+ identitását 
• Nem kívánt testi kontaktus (beleértve a szexuális kontaktust), nemi erőszak kísérlete, nemi erőszak 
• Fizikai erőszak (ellökés, lökdösés, ütés, sérülések okozása stb.) vagy azzal való fenyegetés. 

A legtöbb esetben az erőszak alapja a személy feltételezett szexuális irányultsága és/vagy nemi identitása, amire az elkövetők a nemi önkifejezésből következtetnek, különösen, ha a személy külső megjelenése nem hagyományos. Néhány tipikus „jel”, ami alapján valakit leszbikusnak, melegnek vagy transznak szoktak gondolni:

• lányoknál rövid haj, különösen a hátul felnyírt frizura
• gesztusok (fiúknál „nőies”, lányoknál „férfias”) 
• színes ruhák viselése (különösen a szivárvány színeiben – ez hagyományosan az LMBTQI+ emberek szimbóluma) vagy a szokásostól eltérő öltözködés (például fiúknál szűk farmer vagy rózsaszín ing, lányoknál bő nadrág)
• smink (fiúknál)
• az LMBTQI+ közösség vagy mozgalom szimbólumainak viselése (kitűzők, matricák stb.)

Fontos figyelembe venni, hogy nemcsak az LMBTQI+, hanem az annak feltételezett diákokat is érheti homofób, bifób és transzfób iskolai erőszak. Az sem ritka, hogy az LMBTQI+ személyek barátai, családtagjai és más támogatói is áldozatul esnek. A „szivárványcsaládban” (azonos nemű szülőkkel) élő gyermekek is megtapasztalhatják a homofób erőszakot annak ellenére, hogy ők maguk heteroszexuálisok és ciszneműek. 

Nem csoda, hogy sok LMBTQI+ diák nem érzi magát biztonságban az iskolában, és ezért időnként inkább be se megy.  Az ellenséges iskolai légkör hatással van a diákok mentális egészségére és tanulmányi eredményére. Az iskolai erőszaknak és zaklatásnak súlyos következményei vannak, mint a pszichés distressz, az alacsony önértékelés, a magas szintű szorongás és depresszió, kirekesztődés, rosszabb iskolai teljesítmény, szerhasználat, kockázatos szexuális viselkedés és szuicid viselkedések. Ez a populáció azért is rendkívül sérülékeny, mert a legtöbb esetben nem kapnak megfelelő támogatást a családjuktól, sőt gyakran maguk a szülők is bántalmazzák az LMBTQI+ fiatalt.  Számos példa van arra, hogy a család érzelmi és fizikai erőszakot követ el az LMBTQI+ fiatal ellen abban a reményben, hogy ezzel „helyrehozzák” szexuális irányultságát vagy nemi identitását. 

Bár a következmények rendkívül súlyosak, a legtöbb LMBTQI+ diák nem jelenti be az ellene elkövetett zaklatást, erőszakot és diszkriminációt. Ennek különböző okai lehetnek:

• fél, hogy ha bejelenti, a tanárok vagy a családtagjai megtudják róla, hogy LMBTQI+ 
• meggyőződése, hogy az iskola nem fog tenni semmit
• úgy véli, hogy ha tesz is bármit az iskola, az nem lesz hatásos 
• attól tart, hogy a bejelentés nem változtat semmin, vagy csak további problémákat eredményez 
• fél, hogy akkor még jobban elutasítják és kirekesztik majd 
• attól tart, hogy a tanárok is homo/bi/transzfóbok, így nincs senki, akihez fordulhatna 
• úgy gondolja, az iskolai zaklatás „nem nagy ügy”
• félti a saját biztonságát (attól, hogy az elkövetők bosszút állnak majd rajta)
• nem akarja, hogy „spiclinek” vagy „árulkodónak” tartsák
• Túlságosan kínos vagy szégyenletes neki a helyzet ahhoz, hogy beszéljen róla
• Fél, hogy őt fogják hibáztatni vagy más módon baja lesz a dologból.

Az LMBTQI+ fiatalok elleni iskolai erőszak alacsony bejelentési arányának az is oka lehet, hogy az iskolai környezet nem támogató. A kutatásokból kiderül, hogy az iskola dolgozói gyakran nem reagálnak a bullyingra.  Például a legutóbbi magyar iskolai kutatás azt találta, hogy az esetek 52%-ában, amikor egy diák bejelentette az erőszakot az iskolai dolgozóknak, azt a választ kapta, hogy „ne törődjön vele” (Háttér Társaság, 2019). Ez azért is aggasztó eredmény, mert a hallgatás támogatja a diszkriminációt és azt az üzenetet küldi az LMBTQI+ diákoknak, hogy az ellenük elkövetett erőszak rendben van. Különböző okai lehetnek, hogy a tanárok nem reagálnak ilyen helyzetben, például: 

• Olyan sokszor hallanak homofób megjegyzéseket, hogy már hozzászoktak és nem foglalkoznak vele 
• Nem tudják, hogy reagáljanak (mi lenne a megfelelő reakció) 
• Attól tartanak, hogy az igazgató és a többi tanár nem támogatná őket, ha fellépnének a problémával szemben 
• Félnek, hogy magukra haragítanák a szülőket vagy az iskolai adminisztrációt.

A kutatások ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a támogató tanárok jelenléte jó hatással van az LMBTQI+ diákokra: nagyobb biztonságban érzik magukat az iskolában, ritkábban éri őket erőszak, jobb a pszichés állapotuk és a tanulmányi eredményük (Singh & Kosciw, 2017).

Asplund (2018) korábbi tanulmányok áttekintése alapján négy jelentős védőfaktort talált: meleg-heteró diákszövetségek jelenléte, támogató iskolai dolgozók, LMBTQ-inkluzív tananyag és átfogó szabályozás az iskolai erőszak ellen, amely tételesen tartalmazza az LMBTQ fiatalokkal szembeni erőszakot. Kosciw, Palmer, Kull és Greytak (2013) kimutatta, hogy az iskolai közegre és az LMBT diákok jóllétére a legerősebb pozitív hatást az jelenti, ha vannak támogató felnőttek az iskolában. Roe (2013) kvalitatív kutatást végzett az iskolapszichológusok szerepéről a meleg és biszexuális diákok támogatásában, és ebből kiderült: a legtöbb diák automatikusan feltételezi, hogy az iskolapszichológus szerepköréből eredően elfogadó és támogató, ez szakmai kötelessége. Ugyanakkor a vizsgálatban megkérdezett LMBT diákok közül sokan ennek ellenére sem vállalták fel szexuális irányultságukat az iskolapszichológus előtt, mert féltek, hogy az elítélné őket vagy kapcsolatuk negatív irányban változna.